2. rész

Szia Barby! Nagy nehezen csak elintéztem, hogy egyedül legyél.-
mosolygott gúnyosan. Nagyon örülök neki! Mit akarsz?-kérdeztem. Hát
csak gondoltam idejövök hozzád beszélgetni…hisz már rég láttalak…-
még mindig kint volt az arcán a gúnyos mosoly. De jó is volt az az idő
amíg nem láttalak…tudod egyáltalán nem hiányoztál.-néztem rá
gonoszul. Én a helyedben nem lennék ellenszenves…-mondta mostmár
komoly fejjel. Ugyan mááár…miért ne?-kérdeztem. Hát tudod te azt
nagyon jól! Van valami amit én tudok…meg te is tudsz és sztem nem
örülnél neki ha kitudódna.-mondta fenyegetően. Nem teheted ezt…az
rég volt.-mondtam ilyedten. Rég volt de még most is nagyon csattana.-
mondta röhögve. Egész életemben evvel fenyegettél…nem csinálhatod
megint ezt…nem.-mondtam. De tudod mennyire szeretlek…nem hiszem
hogy anyukádék repdesnének az örömtől, hogyha kitudódna, hogy a
kicsi lányuk nem is olyan ártatlan mint amilyennek vallja magát.-
mosolygott gonoszul. Ennyire szemét nem lehetsz…basszus 13 éves
voltam…-mentegetőztem. Ééés? Kit érdekel az?-mondta. Sziasztok
gyerekek! Látom jól elvagytok!-jött oda mosolyogva Fiona. Ekkor
Duncan undorító mosollyal rámnézett…ebből tudtam, hogy jó pofit kell
vágnom vagy végem. Igen…olyan jó újra látni a drága unokabátyjámat.-
eröltettem egy mosolyt az arcomra. Én is örülök neked kis
unokahugom.-ölelt meg mosolyogva Duncan. Hagy készítsek rólatok
egy fotót.-mondta Fióna és elszaladt a gépért. Nah már csak ez
hiányzott egy kép Duncannel…hurrá. Nah csíííz!-mondta Fiona és már le
is lettünk fényképezve…úgy voltunk hogy Duncan átölelte a derekamat
és meg kényszer szerűen ráraktam a fejem a vállára. Nagyon
aranyosan néztek ki…-mondta Fiona és elment máshova
fényképezgetni. Látom megy ez neked.-mosolygott Dunc. Nah
sziasztok!-jöttek vissza anyuék. Nah végre…azt hittem már soha nem
érnek vissza.-gondoltam magamban. Nah én most megyek…majd
később találkozunk Barby.-mosolygott és eltolta azt a baromarcát
végre. Látom mégsem utálod te annyira őt.-jegyezte meg anyu. Erre
inkább nem mondtam semmit csak egy grimaszt vágtam be…felálltam,
kimentem az udvarra és leültem egy hintaágyba. Bárcsak elmennénk
már innen…annyira utálom ezt a ***t…miért kell egy ilyen segfejnek
lennie? És megint zsarol…megint…ezt komolyan nem hiszem el. Elegem
van belőle.-ezek jártak a gondolataimban miközben hátra dőlve a
csillagokat néztem. Egyszercsak lépéshangokat hallottam…azon
drukkoltam, hogy ne Dunc legyen, mert akkor hülyét kapok…de
megnyugodtam amikor megláttam hogy nem Dunc áll ott hanem
helyette a haverja. Jéé…szija…nem tudtam, hogy itt vagy.-mondta
miközben engem nézett. Erre nem válaszoltam csak elfordítottam a
tekintetemet róla. Leülhetek?-kérdezte. Persze…ülj csak le. Mi a baj?
Olyan szomorúnak látszol.-kereste a tekintetemet. Semmi baj nincs.-
mondtam és lehajtottam a fejemet. Duncan a baj?-kérdezte. Hát
vehetjük úgy is. Na meg az a fránya múlt…-mondtam és kicsordultak a
könnyeim. Figyelj kislány! Nem szabad hagynod magad…akármennyire
is Dunc a legjobb haverom…de ez szemétség amit művel.-mondta és
legugolt elém. Csak nem értem miért csinálja ezt…egész életemben
amikor csak találkoztunk bántott…fenyegetett és semmi mást nem
csinált.-néztem rá Leere. Nem tudom miért csinálta ezt…és csinálja is.
Mert így viselkedni még soha nem láttam.-mondta és rárakta a kezét a
térdemre. Velem mindig is ezt tette.-mondtam és megint lehajtottam a
fejem. Barby! Nézz rám! Figyelj…majd beszélek Dunccal és valahogy
rászedem, hogy fejezze be ezt az egészet…de most nagyon szépen
kérlek ne sírj! Nem szeretem ha egy lány sír.-mondta és letörölte a
könnyeimet az arcomról. Hát az nem olyan könnyű…-mondtam és
mélyen a kékeszöld szemeibe néztem.J Olyan csodálatosak a szemei…
ellehet veszni bennük. Nekem sikerült is…nem bírtam levenni a
tekintetemet róluk. Olyan szinűek a szemeid mint az enyím.-
mosolygott. Igen?-néztem rá. Igen…csak a tieid szebbek.-bókólt.
Köszönöm.-mondtam és éreztem hogy elvörösödöm a bókjától. Ezután
visszaült mellém és elkeztünk beszélgetni… Honnan ismered te
Duncant?-kérdeztem. Hát alakítottunk egy együttest és…ez hosszú.-
mosolygott. Együttest?-néztem rá kérdően. Igen…a Blue-t. Nem
ismered?-mosolygott. Bocsi, de nem nagyon hallgatok zenét…de amúgy
névileg ismerem, mert barátnőm meg van őrülve értetek.-
mosolyogtam. És te mi jót csinálsz? Tanulsz még…vagy esetleg
dolgozol már?-kérdezte. Még tanulok…most fogok érettségizni…szal ez
is kikészít idegileg.-mondtam. Aha. Fázol?-kérdezte, mert látta hogy
remegek mint a fagylaltos kutyája. Hát egy kicsit.-mondtam. Tessék itt
van ez…vedd fel…nehogy megfázz.-vette le magáról a pulcsiját. Ne…
nem kell…így te fogsz megfázni.-mondtam és visszaakartam adni neki a
pulcsit. Nem érdekel.-mondta és rámaggatta a felsőt.J És ráadásként
még a nagy csend után a közelebb húzódott és átölelte a derekamat.
Én meg megéreztem a pulóverjén a fenséges illatát…azt hittem
nyomban elájulok…hogy lehet vkinek ilyen jó illata? Nah így jobb?-
kérdezte. Igen..sokkal.-mosolyogtam. Most teljesen megfeledkeztem
Steveről…most csak Lee járt a fejemben. Nem volt nehéz mivel ott ült
mellettem…és átkarolt Megszünt létezni minden számomra…csak arra
koncentráltam, hogy egy helyes pasi épp engem ölelget…kint a
csillagos ég alatt. Barby..-szólt mire én ránéztem. Megsimogatta az
arcomat és egyre közelebb hajolt…és igen…megcsókolt…de nem tartott
skáig mert én félbeszakítottam…úgyanis most jutott eszembe az, hogy
nekem barátom van és elvileg szeretem és nem tehetem ezt vele.
Eltoltam magamtól és…Ezt nem kellett volna.-mondtam. De hát…-kezte
Lee és lehajtotta a fejét. Barby! Nah végre, hogy megtaláltalak! Gyere,
mert megyünk.-jött ki apu. Oké…pillanat.-mondtam. Nah nekem
mennem kell…szija.-köszöntem el és elindultam befelé. Lee megse
nyikkant csak lehajtott fejjel ült… Mire bementem már alig voltak bent
emberek…gondolom már hazamentek. Nah itt vagyok.-mondtam és
odaléptem anyuék mellé akik épp Fionától köszöntek el. Majd valamikor
gyertek át.-adta az ötletet apu. Oké…de ti is nyugottan jóhettek
akármikor.-mondta Fiona. Oké…majd hívunk…sziasztok.-köszöntek el
anyuék puszival. Ekkor megjelent az a személy is aki nagyon nem
hiányzott. Anyu! Nem tod, hogy Lee hol van?-kérdezte. Nemtudom…
keresd a kajáknál.-mosolygott Fiona. Kint van az udvaron…-mondtam.
Köszi…és szija.-lenyomott két puszit és elindult az udvar felé. Nah
sziasztok.-köszönt Fiona, mi meg beszáltunk a kocsiba. Elindultunk és
egész idő alatt Lee járt a fejemben…de nem szerethetem…nem…nekem
van barátom.-gondoltam magamban. Barbara! Kié az a pulóver ami
rajtad van?-zökkentett ki a gondolataimból apu. Jah…ez Duncané…
kölcsön adta.-találtam ki hirtelen, mert ugye azt mégse mondhatom,
hogy csak egy vadidegen pasié, mert szívszélütést kapnak szegények.
És ekkor mikor rádöbbentem, hogy nállam maradt a pulcsija…eszembe
jutott, ahogy rámaggatta és még az illatát most is érzem rajta.J

Eközben Duncanéknél miután mi eljöttünk…

Lee! Hol vagy?-keresgélte Dunc. Ááá…szóval itt vagy…de miért nem
válaszolsz?-förmedt rá. Hahóóó…Föld hívja Leet…Lee jelentkezz.-
viccelődött Dunc. Hagyjál…nem vagyok jó kedvemben.-bambult maga
elé Lee. Mi a baj öcsi?-ült le mellé. Semmi…nem érdekes.-mondta Lee.
Te akkor szoktál ilyen lenni ha csaj van az ügyben…de itt most nem is
volt egy jó csaj se…csak öregek…-gondolkozott Dunc. De igen…egy
volt.-mondta és ránézett a haverjára. Kicsoda?-nézett kérdően. Na
neee…azt ne mond, hogy Barby!-jutott eszébe hirtelen. Miért volt itt
más csaj is?-kérdezte. Most ez komoly?-nézett rá furcsán Duncan. Baj?-
kérdezte. De hát…nem mondhatod azt hogy…pont ő.-akadt ki. Már
miért ne? Mi a franc bajod van vele? Miért kell piszkálnod?-kérdezte
idegesen Lee. Nemtudom…soha nem szerettem.-mondta Dunc. De
miért?-kérdezte Lee. Mert mindig mindenki velefogllkozott mikor
megszületett és ez idegesített…és akkor megutáltam és azóta nagyon
nem vagyok vele jóban.-hajtotta le a fejét Dunc. Mindössze ezért
bántottad egész életén keresztül szegény lányt?-akadt ki Lee. Erre
már Dunc se mondott semmit csak nézet maga elé…aztán hirtelen
témát váltott…de még részben rólam volt szó… És miért vagy úgy neki
keseredve miatta? Azért mert hát…hogy is mondjam…egy
kicsit “összemelegedtünk”-mosolygott Lee. Nah mi is volt?-
kiváncsiskodott Dunc. És Lee elmesélte a legelejétől…és neki itt jutott
eszébe, hogy nállam maradt a pulóvere.J Fogom még valaha látni?-
kérdezte Lee mikor már elmesélt mindent. Persze…-mosolygott Dunc.

Mi eközben hazaértünk és leis pihentünk egyből…kikellet pihennem
magamat másnapra, mert tanulnom kell. De ez az alvásos dolog nem
nagyon ment…Lee járt a fejemben és ráadásul a pulóverét is beraktam
magam mellé az ágyba és azt szagolgattamJ Miután már kiforgolodtam
magamat az ágyban…nagynehezen elaludtam. Reggel 10 körül
kelhettem fel…neki is álltam a tanulásnak és szerencsére egy jó ideig
Lee sem jutott eszembe…aminek, vagyis akinek egyáltalán nem kéne a
fejemben járnia… Aztán délután beállított hozzám, barátnőm Andie.
Szija csaj! Menyjünk el vásárolni!-nyaggatott. Most? Nemá…nem
akarok.-nyavalyogtam. De igen!-mondta és kirángatott a szobámból és
elindultunk…kész szerencse, hogy felvoltam öltözve egy normális
cuccba, mert képes lett volna pizsamában kirángattni. Tehát
elmentünk körbejárni a várost én meg meséltem barátnőmnek akinek
majd kiesett a szeme…mikor mondtam hogy Duncan az unokabratyóm…
De ezt miért nem montad eddig?-fakkadt ki. Mert én is csak most
tudtam meg…-mondtam. Aztán megnyugtatva bnőmet tovább mentünkJ
Bementünk az összes boltba és vásároltunk magunknak egy csomó
szép ruhát. Aztán hamar meguntuk és hazamentünk…hazakisértem
bnőmet…nem lakott messze tőlem szal nem volt olyan vészes

Ezek után alig járt a fejemben Lee…gyorsan teltek a hetek…és Stevel is
egyre kevesebbet találkoztunk, mert a nyakamon volt az érettségi…így
semmire nem volt időm. Csak a tanulás és a tanulás minden
mennyiségebn. Hamar eljött az érettségi napja…nagyon ideges
voltam…