Miután Andie hazaért a vásárlásból, lepihent és elgondolkodott a mai napon.

-Milyen pőrgős volt a mai napom.-mosolyodott el.

-Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megismerek egy olyan személyt aki ugyanazért rajong mint én.-mondta és bekapcsolta a tv-t. Elmerült a gondolataiban, de mégis koncentrált a tv-re is. Miután rájött, hogy semmi érdekes nincs a "dobozban" fogta magát, kiment a konyhába és összeütött magának valami ehetőt. Átvészelte a hátralévő időt ebből a napból, majd este lefeküdt pihenni és izgatottan várta a másnapot.

Reggel miután felébredt, kinézett az ablakon és látta, hogy ma elég rossz időre számíthat. Csúnya sötét felhők vették körbe London belvárosát, igencsak esőre állt az időjárás. Fújt a szél, az utcán minden ember, felkészülve a viharra sétálgatott. Mindenki fáradtan és rosszkedvűen tartott a munkahelye felé. Andienak sem volt vmi hű de jó kedve, nagyon lelombozza őt is ez az idő. Miután eleget nézelődőtt becsukta az ablakot, mert igencsak hideg jött be kintről. Figta magát, kiment a konyhába és főzőtt magának egy kis teát. Mikor már kellőképpen felébredt ránézett az órára és rádöbbent, hogyha nem készülődik össze gyorsan akkor elkésik a találkáról, ugyanis már fél 12-t mutatott. Így össze szedte magát és elindult...

Thrisa is már javában készülődőtt a munkába. Miután kinyitotta az ajtót akkor vette észre hogy elég rossz idő "tombol" oda kint.

-Ezt nem hiszem el. Megint esni fog.-rázta meg a fejét, majd visszaindult az esernyőjéért.

-Jaajj! Hova raktam?-állt meg a nagyszoba ajtajában és megvakarta a fejét.

-Ááá! Már tudom!-mondta és megindult a szobája felé, majd miután megtalálta a keresett tárgyat megindult a munkába.

-Hol jártál? Még jó, hogy a főnők nincs itt.-üdvözölte Ketrin a munkába érkező Trishát.

-Bocs, de elaludtam, nem találtam az esernyőmet se, ráadásul a buszt is lekéstem.-mondta a lány.

-Jó szarul indul a napod.-jegyezte meg Ketrin.

-Hát igen, de remélem jobbá válik.-mosolyodott el Trisha.

-Jaaaj! Jut eszembe! Tudnál ma fedezni engem a deles szünetünkben...csak egy órára?-kérdezte a lány.

-Hát persze. Legalább is megpróbálom!-mosolyodott el Ketrin.

-Köszi!-mondta és elindult, hogy beálljon a pult mögé, mert most oda lett beosztva.

Szegénynek elég lassan telt az idő...talán azért, mert alig várta, hogy végre dél legyen. Lassan is de eltet a várva várt idő, de akire tulajdonképpen várt az még nem érkezett meg. Trisha idegesen lesett ki a bolt üvegén, de sehol nem látta még a lányt. Kezte feladni, hogy elfog jönni amikor is betoppant.

-Huh bocs, de...-kezte Andie belépve a boltba.

-Semmi baj! Fő az, hogy eljöttél.-mosolygott Trisha.

-Amúgy szija.-mosolygott Andie is.

-Jah igen...tényleg! Szija! Mehetünk?-kérdezte a lány majd a pulcsiáért indult, mert tudta a választ.

-Persze, mehetünk.-bólintott Andie.

Trisha felkapta magára a pulcsiját, majd kilépett az üzletből Andieval a háta mögött.

-Én arra gondoltam, hogy üljünk be egy kis kávézóba.-ajánlotta Trisha.

-Oké! Nagyszerű.-egyezett bele Andie.

Elindultak tehát a túloldalra ahol egy elég hangulatos kis "viskó" állt. Bementek helyet foglaltak, rendeltek maguknak egy üditőt majd megkezdődhetett a tracsparti.

-Honnan is jöttél te?-kérdezte Trisha.

-Magyarországról.-kortyolt bele az italába Andie.-és te?-kérdezte vissza.

-Én itt születtem. Nagyon szeretem ezt a várost itt mindig zajlik az élet. Te hogy, hogy ide jöttél? Érted, hogy értem?-mosolygott Trisha.

-Értem, persze. Azért, mert itt esélyesebbnek láttam azt, hogy munkát találok, mert az én hazámban elég nehéz munkát találni és ráadásul keveset fizetnek, ez a legfőbb ok. A másik ok az meg az, hogy imádom ezt a várost én egész életemben mindig is ide akartam kiköltözni.-mesélte Andie.

-Sztem jó helyen jársz itt tényleg megfizetnek bőségesen ha rendessen dolgozol.-bólogatott Trisha.

-És már találtál magadnak valami állást?-érdeklődőtt a lány.

-Most jelentkeztem lakberendezőnek, mondták, hogy elég esélyes vagyok erre a munkára, de még elkell dönteniük mi lesz. Ugy hogy most eléggé izgulok, hogy felvesznek-e vagy sem.-mondta Andie.

-Az jó munka! Biztos felvesznek.-kacsintott bíztatóan a láynra.

Még egy jó ideig ilyen témák voltak aztán következett...

-Huh mit akarok. Akkor te szereted a Blue-t...ugyi?-mosolygott Trisha.

-Igen nagyon.-bólogatott Andie.

-Ráérsz most szombat este?-kérdezte Trisha.

-Szombat...szombat, persze.-mosolygott Andie.

-Vettem két jegyet a koncertjükre, de nem akar velem senki eljönni. Nem akarsz esetleg te eljönni velem?-mosolygott Trisha.

-Komolyan?-nézett rá csillogó szemekkel Andie. Trisha meg csak bólogatott.

-Wááá! Köszönöööm!-ugrott Andie a lány nyakába örömében. Persze az egész kávézó őket nézte, ez fel is tünt nekik majd nevetve visszaültek a helyükre.

-Nagyon szívesen! Örülök, hogy szereztem magam mellé vkit.-nevetett még mindig.

-Nem tudod, hogy most mennyire feldobtad a hangulatomat. Azthittem, hogy soha életemben nem fogok velük találkozni és erre tessék.-csordult ki egy könnycsepp, örömében a lány szemiből.

-Tudtam, hogy te örülni fogsz neki. És azért is gondoltam rád, mert elég megbízhatónak érezlek mégha nem is olyan régóta ismerlek.-mosolygott Trisha.

-Köszi! Nagyon rendes tőled.-mondta Andie a szemét törölgetve.

-Ugyan...semmiség.-mondta és megölelték egymást.

-Eskü ugy érzem mintha már régóta ismernélek nagyon jó barátomként.-mosolygott ismét a lány.

-Köszi én is így érzem.-mosolygott Trisha is.

-Uhh! Mennem kéne, mert balhé lesz.-nézett Trisha az órára.

-Jólvan és mégegyszer köszi.-köszönte meg ismét Andie és felállt a helyéről.

-Tényleg nincs mit. Megadod a számod?-kapott a fejéhez a lány.

-Persze.-lediktálta neki a számát majd ő is elkérte Trishájét.

-Haggyad majd én kifizetem. Menny csak.-szólt Andie.

-Köszi. Szija!-köszönt el és már rohant is vissza.

Andie kifizette az üditőket és elibdult hazafelé.

Ezek után csak teltek a napok főleg Trisha számára hisz elég sokan jártak be most hozzájuk. De szegény Andienak elég lassan hisz alig várta már a szombati napot. Trishával telefonon tartották a kapcsolatot a napokban. Aztán elérkezett a péntek...

-Nah meséld már! Kiváncsivá tettél!-mordult rá (persze nem rossz szándékból) Nike.

-Jólvan, jólvan!-mosolygott Kati.

-Elmentem ugyebár a megbeszélésre és azt hittem kiesik a szemem amikor megláttam kinek a gyerekére fogok én vigyázni.-kezte Kati.

-Mért? Kinek?-várta izgatottan a mesét Nike.

-Lucy...Lucy Bolster lányára.-mosolygott Kati.

-És az meg ki?-nézet értetlenül Nike.

-Az egyik Blue tagnak a volt barátnője.-ujjongott Kati.

-Persze! Jó poén.-nevetett Nike.

-Ez nem poén! Ez komoly! De hallgass végig.-kérte Kati barátnőjét. Majd szépen elmesélt neki mindent elejétől a végéig.

-Ezt most tök komolyan mondod?-nyíltak tágra a szemei Nikenek.

-Eskü halál komoly! Szóval nagyon kiváncsi leszek mi fog kisülni ebből.-mosolyodott el Kati.

-Ezt nem hiszem el! Ilyen mázlid lenne? Ez tök jó.-mosolygott Nike.

-Végre egyszer az életben. És tudod mit vettem észre amikor ott voltam?-kérdezte.

-Nah mit?-kérdezte kiváncsian.

-Azt hogy a Lee meg Simon igencsak megnéztek.-mosolygott.

-Melyik neked a kedvenced?-kérdezte elgondolkodva.

-Hát pont ők ketten.-mosolygott.

-Majd megmutatod képen őket...oks?-mosolygott Nike is.

-Nah mit akarok hétvégén úgy tervezd, hogy hazamegyünk a cuccainkért.-szólt neki Nike.

-Jah tényleg! Oké.-bólogatott Kati.

Az elmúlt napok hamar elröppentek a csajok számára, hisz Nike dolgozott Kati meg amikor csak tudott a várost járta. Hamar eljött a péntek reggel amikor is Kati ment a kis Emilyre vigyázni. Nike ismét munkába indult és egy elég hosszú nap állt előtte, mert most rengeteg munkával kell megbírkóznia, lehet, hogy ma tovább is bent kell maradnia. Kati is elindult korán, hogy idejében odaérjen. A megbeszélt idő elött 5 perccel érkezett meg.

-Ááá! Szija!-nyitotta ki Lucy az ajtót.

-Szija! Bocsi, hogy korábban jöttem csak...-kezte de amikor belépett meglátta, hogy Lee ott ül a kanapén.

-Nem kell magyarázkodnod! Örülök, hogy előbb jödtél.-mosolygott Lucy.

-Szija!-intett mosolyogva Leenek.

-Hy!-mosolygott Lee is.

-Nah kaja a hűtőben ha éhes vagy egyél! A gyereknek is ott van a tej meg az egyebek...most még alszik, de ha felkel egyből éhes lesz.-hadarta el Lucy.

-Oké...értem. És mikorra várhatlak?-kérdezte Kati.

-Hát este 8 körül...ugye ráérsz addig?-kérdezte ilyedten Lucy.

-Persze.-bólogatott Kati.

-Nah én most megyek a fiúk még maradnak egy kicsit de nem kell aggódnod, nem fognak sokáig zaklatni...ugye Lee?-nézett rá gúnyos mosollyal.

-Persze.-kacsintott.

-Nah sziasztok! Ha bármi van hívj nyugodtan.-mondta Lucy és már el is rohant.

-Hát ez gyors volt.-nézett Leere Kati.

-Lucy olyan mint a szélvész...ugye Ant?-üvöltött Lee.

-Hééé! Csitt legyen már!-jött be Antony a konyhából.

-Szija...őőő...Kati...ha jól emléxem.-mosolygott Ant.

-Szija. Nagyszerűen emléxel rá.-mosolygott a lány.

-Nem kéne lassan mennünk?-jött immáron be Duncan és Simon is.

-Áááh...szija.-köszöntek egyszere Duncék.

-Szijasztok.-köszöntötte a fiúkat Kati.

-Nah de mennyünk, mert Jhonny leharapja a búránkat.-állt fel a kanapéról mosolyogva Lee.

-Nah akkor mi távozunk is. Igérem ma még látsz minket, szóval ne lepődj meg ha egyszer csak beállítunk ide hirtelen délután.-mosolygott Duncan.

-Jóvan...jó munkát!-nézett a fiúkra a lány.

Ekkor gyermeki sírás törte meg az éppeni csendet.

-Nah én megyek be...szijasztok!-köszönt el Kati és berohant Emilyhez.

A fiúk távoztak és a munkába igyekeztek, beszáltak a kocsiba és most Kati volt a téma. Természetesen Lee hozta fel...ki más is lehetett volna.

-Aranyos lány ez a Kati! Nem gondoljátok?-nézett a fiúkra Lee.

-De nagyon szimpatikus, komoly lánynak tűnik, szívesen megismerném jobban.-mosolygott Sy.

-Te meg a nagy dumád.-röhögött Duncan.

-Szerencséd van, hogy a volánnál ülsz, mert ha nem ott lennél akkor mostmár nem élnél.-jegyezte meg Simon.

Most nézzünk át Katira, hogy, hogy boldogula kicsivel.

-Nah mi a baj? Felébredtél? Hát gyere ide.-vette ki a kiságyból.

-De édes vagy, de ne sírj. Gyere gyorsan pelenká cserélünk aztán meg eszel.Oké?-rakta le a pelenkázóra Emilyt.

Új pelenkát adott a bébire aki nyugodtan hagyta is a dolgot és már nem is sírdogált. Miután végzett a peluscserével visszarakta az ágyikójába, hogy a tejet megmelegítse a picurnak. Emily gügyörészet miközben Kati melegítette neki a tejet. Miután azzal is készlet megnézte, hoyg nem-e forró és szerencsére pont eltalálta azt a hőmérsékletet ami egy kisbabának elvárt. Ismét kivette az ágyból majd beleült a hintaszékbe és Emilyt az ülébe fektette és megetette. Szegény kis picurka nagyon éhes volt már így hamar végzett a tejecskével. Még egy ideig ott ültek a hintaszékbe és ringatta a kicsit, aki egész hamar el is aludt ismét. Dehát ez természetes a kisbabáknak kell a sok alvás. Egy idő után fogta és visszarakta a kiságyba betakargatta majd behajtotta maga mögött az ajtót. Aztán körbenézett a házban, elvolt ájulva, hogy micsoda házuk van nekik. Miután körbe járta a házat leült a kanapéra és gondolkodott, hogy mivel töltse az idejét, ekkor megpillantott az asztalon egy női magazint amit szépen elkezdett olvasgatni így azzal hamar telt az idő. Méghozzá olyannyira, hogy már megint arra lett figyelmes, hogy Emily gügyög bent a szobában, felállt és bement hozzá.

-Hát szija te nagy lány! Megint felébredtél? Jót aludtál?-fogta meg a kicsit.

Kivitte a nappaliba és az ölébe ültette. Egy kicsit eljátszikázott vele amikor is megint elkezdett sírni, hogy ő bizony éhes. Ekkor megint ment melegítette a tejet és megetette ismét a hintaszékbe.

-Nah finom volt?-törölgette le a pici szájáról a tejet. Aki csak egy aranyos nevetéssel jelezte, hogy bizony ez igen is nagyon finom volt.

-Látom nagyon értesz a gyerekekhez.-nyitotta ki valaki az ajtót...