1. rész

Most elmesélek egy történetet, ami 4 lányról és 4 fiúról szól…

Szépen sorjában haladjunk végig mindenkin.

Az első lány akiről szó lesz még Magyarországon él 18 éves és már tervezi, hogy kiszeretne költözni Angliába! Nem is tartja vissza semmi, mert pénz van az útra meg a kezdeteknek, hogy elhelyezkedjen, csak hát a szülök azok akik nehezen engedik el őt. De ő ha elhatároz valamit ő be is teljesíti! Ennek a leányzónak a neve Andie, egy barna hajú, barna szemű nem is túl magas de nem is túl alacsony csaj. Szereti a zenét, szeret társaságban lenni és ami a legfőbb imádja az állatokat. Most egyenlőre nincs kis állatkája, de tervezgeti, hogy szeretne egy cicát…de ez még odébb van. Ja és persze ki sem maradhat az, hogy imádja a Blue-t…a híres angol fiúegyüttest. Sokat álmodozott azon, hogy egyszer találkozik majd velük…de amikor eszébe jutott, hogy erre semmi esélye, mindig lemondott róla….pedig ki tudja mit hoz a sors?! Így egy napon elhatározta, hogy akármit is mondanak a szülei…ő kimegy Londonba…be is jelentette nekik egy szép tavaszi napon.

-Anyu, apu! Kimegyek Londonba…nekem tényleg minden álmom, hogy ott élhessek!-kezdett bele Andie a mondokájába vacsi közben.

-Jól megfontoltad te ezt kislányom? Nem gondolod, hogy elég nehéz ott kint elhelyezkedned?-kérdezte édesapja.

-Minden kezdet nehéz, de ha ügyesen tervezek és teszek ezért meg mindent akkor összejöhet és egy szép életem lehet.-mosolygott álmodozva a lány.

-De ne álomvilágban élj…ez a való élet, nem pedig egy buta álom.-akadt ki az édesanyja…aki természetesen egy anyához illően félti és óvja gyermekét mindentől.

-Anyu én ezt elhatároztam és beis tartom, elkell fogadnotok amit szeretnék, nem vagyok egy kisgyerek akit mindentől óvni kéne.-emelte feljebb a hangját a lány.

-Megérthetnél minket igazán! Még is csak a szüleid vagyunk akik aggódnak érted.-csordult ki a könny Andie édes anyja szeméből.

-Elég nagy vagy, hogy te dönts, mi csak nagyon féltünk, de szerintem ha ez az álmod akkor nem tudunk ellene semmit tenni.-nézett az édesapa a feleségére.

-Hát egyszer így is úgy is kimennék…ismerhettek már.-mosolyogtt Andie.

-Jaj te lány! Megigéred, hogy mindig telefonálni fogsz és nem felejtesz el minket?-kérdezte édesanyja beletörődve lánya döntésébe.

-Ezt nem is kell kérni! Hogy tudnálak titeket elfelejteni? Hisz ti neveltetek fel és ti mindig is a szüleim maradtok.-mosolygott Andie és kicsordult egy könny a szeméből.

-És mikor akarsz indulni?-kérdezte édesapja.

-Hát minél hamarabb! Jó lenne már jövőhéten kimenni.-álmodozott a lány.

-Oké! Segítek majd helyet foglaltatni.-mosolygott az édesapa.

-Köszönöm! Annyira szeretlek titeket!-ölelte meg szüleit Andie.

-Csak még azt igérd meg ha nem megy a beilleszkedés akkor rögtön jössz vissza...-csordult ki megint a könny az anya szeméből.

-Megigérem!-mosolygott.-Nah de most megyek keresgélek a neten.-mondta és felment a szobályába.

Mikor felért nagyon nagy boldogság fogta el őt, hisz megnyugodva mehet ki szeretett városába. Nem kellet összeveszni a szüleivel azért, hogy végre elismerjék, hogy ő már egy felnőtté érett lány és képes saját életre is. Ilyen nagy örömmel ült le a gépe elé, hogy foglaljon magának jegyet minél hamarabb Londonba. Közben ment a kedvenc zenéje is és érezte, hogy nagyon jól ellesz kint. És remélte, hogy jó barátokra fog találni majd. Sikerült neki jegyet szereznie jővőhét keddre, ami azt jelentette, hogy van durván 5 napja arra, hogy elbúcsúzzon szeretteitől.

Ez az 5 nap abból állt neki, hogy meglátogatta minden barátját és elbúcsúzott tölük…akik persze könnyekkel küszködve búcsúztatták szeretett barátnőjüket. Elérkezett az utazás ideje….de még ne rohanjunk ennyire előre…ismerjük meg következő szereplőnket is.

A következő akiről szó lesz az nem más mint Trisha. Aki 21 éves, barna hajú, barna szemű, szép magas lány. Londonban él és dolgozik mint eladónő egy illatszer boltban. Nagyon szereti a munkáját és jól meg is él belőle. Nagyon szereti a zenét, nem mond nemet egy jó bulinak sem és ha barátairól van szó természetesen kiáll mellettük mindenben. Most jelenleg van egy barátja, akit nem nagyon szeret, nincsenek valami jó viszonyban, de ő reménykedik, hogy kialakul majd valami szorosabb is.

Egyik reggel mikor éppen a munkahelyére tartott azon gondolkodott, hogy kéne valami izgiset vinni az elmúlt napok unalmaiba. Fontolgatta a lány, hogy mit is kéne tenni, amikor egy hatalmas plakát elött haladt el, amire hirtelen felkapta a fejét…ez állt ott: ”Júlis 12-én megéri a Wembley-be jönni, mert egy hatalmas koncertet tart a Blue együttes!” Mivel nagyon rajongott a fiúkért ezért gyorsan tárcsázta is a számot és rendelt magának két jegyet…remélve, hogy barátja is elkiséri őt. A legelső sorba kapott jegyet, ahol mindent láthat. Habár még több mint egy hónap volt a koncertig, de izgatottan várta már azt a napot. Boldogan haladt be a munkahelyére, ahol kiváncsian nézték Tirshat, hogy mitől van neki ilyen jó kedve reggel 8-kor…miközben a többiek még éledezni próbáltak.

-Mi történt Trisha?-kérdezte Ketrin, látva barátnőjének arcán a mosolyt.

-Gyere elmesélem!-rángatta be a lány barátnőjét az öltözőbe. Nem ő volt Trisha legjobb barátnője, de a legtöbb dolgot mindig neki mondta el.

-Nah meséld.-mosolygott Ketrin

-Láttam egy plakátot, miszerint Blue konci lesz a Wembley-ben.-ért fülig a szája.

-Jah…értem.-jegyezte meg Ketrin, tudni illik, hogy ő nem igazán rajong a fiúkért, sőt egyenesen utálja őket…így nem szívesen hallgat róluk semmit.

-Bocsi, de ezt muszály volt valakinek elmondanom.-mondta még mindig mosolyogva.

-Nah jó megyek dolgozni, öltözz át és gyere te is.-mondta ……. És ment is a dolgára.

De Trishát nem lehet letörni ezzel a “nemérdekelség”-gel. Ő már várta azt a napot amikor élőben ott állhat az első sorban és mulathat a fiúk zenéjére.

Nagyon gyorsan telt neki ez a nap, tervezgette gondolataiban, hogy mit fog felvenni…nem volt akadály hisz ma elég kevesen voltak bent az üzletben. Ma már 5-kor elszabadulhatott munkahelyéről és elhatározta, hogy elmegy vásárolgatni magának, úgyis rég költött magára pénzt ilyen célokra. Körbejárt minden boltot, benézett mindenhova, felprobált egy csomó ruhát és amiben magának tetszett azt megis vette. Este haza ment és mivel nem együtt élnek a barátjával így felhívta, hogy neki is elújságolja, hogy mi volt ma. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy…

-Nah akkor eljössz velem?-kérdezte boldogan a lány.

-Nemtudom kicsim! Tudod, hogy nem vagyok nagyon oda értük.-jött a válasz a baráttól.

-Tehát akkor nem…ugye?-tört le egy kicsit Trisha.

-Vidd el az egyik barátnődet.-próbálta feldobni a lányt.

-Ők sem szeretik…nah mindegy, majd rászedek valakit, hogy jöjjön el velem…szija-köszönt el durcásan Trisha és lecsapta a telefont.

Az elmúlt hetek csiga lassúsággal teltek a lány számára…

Ismét egy másik lánnyal ismerkedhetünk meg…szám szerint a harmadikkal. Őt Nikenek hívják! Barna szeme és barna vállig érő haja van, amibe egy-két melír csík is megtalálható. Szabadidejében eljár lovagolni és úszni is, és ha kedve tartja, akkor egy-egy alkalommal még görkorival is lehet látni őt az utcán. Nem rég töltötte be a 20. életévét, Bristolban él egyedül, mert szülei elköltöztek Manchesterbe és ő nem akarta elhagyni ezt a várost…egészen mostanáig…

Nem nagyon szeretné elhagyni a szülő helyét, de mivel munkát kell keresnie jobbnak találta, ha kimegy Londonba, és ott próbál szerencsét. Eddig a pénzét babysitterkedéssel kereste meg, de akikre eddig vigyázott azoknak a szülei elhatározták, hogy kimennek Amerikába szerencsét próbálni. Meg úgy gondolta szeretne egy kicsit komolyabb munkával foglalkozni. Azt gondolta, mielőtt kiköltözne Londonba, körbenéz a városban, hogy hol milyen munkát és szállást tudna magának szerezni. Mivel egyedül nem volt kedve menni, így rászedte egyik barátnőjét, hogy tartson vele. Őt Katinak hívják…ő a negyedik és egyben utolsó lány, egyszóval most vele is megismerkedhettek. Neki is barna szemei és barna rövid haja van. Ő Magyarországról költözött ebbe a kis városba még 2 évvel ez előtt. 21 éves, és amit imád az egy fiúbanda…méghozzá a Blue.

-Jaj de jó Londonban vagyunk!-ujjongott Kati mikor megérkeztek a vonattal.

-És ez miért annyira jó?-kérdezte Nike miközben leszálltak a járműről.

-Mert itt lakik a Blue!-állt egyre nagyobb mosolyra, a szájra.

-Jajj már! Megint a Blue…elég kicsi esélye van annak, hogy itt ebben a nagyvárosban összetalálkozz velük.-mondta flegmán Nike…köztudott ő nem rajong ezekért a fiúkért.

-Jaj Nike! Miért kell elvenned mindig mindentől a kedvemet?-szomorodott el Kati.

-Jólvan! Ne haragudj!-mosolygott és megölelte barátnőjét.

-És most mi lesz? Mi az úti cél?-kérdezte Kati.

-Hát elmegyünk abba a szállodába, ahol foglaltam magunknak szobát. Aztán, megkezdjük a munkakeresést…legalább is én.-mondta Nike határozottan és elindult, hogy fogjon egy taxit.

Sikerült is neki elég hamar fognia egy taxit…berakták a csomagokat…beültek és bediktálták a címet. Amikor megérkeztek, csak ámultak és bámultak, mert egy csodaszép szálloda előtt álltak meg.

-Te Nike! Szerintem ez egy elég drága szálloda, hogy fogjuk mi ezt állni?-nézett a magas épületre a lány.

-Hát, amikor felhívtam őket elég olcsó árakat mondtak…szóval ezt nem értem.-vakarta meg a fejét Nike.

Bementek és megkérdezték, hogy, hogy is van ez az egész. És ott elmondták, hogy lelyebb vitték az árakat, mert nagyon kevesen jártak ide. Elég furának találták, hogy ennyire levitték… Fel kisérték őket a szobájukba, ahol körbenéztek és elkezdték kibeszélni a dolgokat…

-Vajon mennyi lehetett az előtt mielőtt levitték az árakat.-mosolygott Nike.

-Hát nemtudom…de nagyon szép! Nem egy luxus hotel, de megvan az embernek a kényelem, és persze…olcsó…ami a legfontosabb!-terült el a kényelmes kanapén Kati.

-Az biztos is!-kacsintott Nike.

-Nah és most? Munkakeresés?-kérdezte éppen feltápászkodva Kati.

-Az kéne!-gondolkodott Nike.

-És hol kezdjük? Van már elképzelésed?-kérdezte Kati.

-Hát nekem nagyon tetszik a titkárnői állás, és lényegében megvan hozzá minden tehetségem…ezért güriztem évekig a suliban.-mosolygott.

-Nah az tök jó! Szerintem én is nézek valamit…hátha találok magamnak én is valamit és jövök akkor ide veled.-mosolygott Kati.

-Szupi! És akkor nem kéne egyedül laknom!-újjongott Nike.

És a lányok neki kezdtek a munkakeresésnek…