7. rész

Hát igen! Végre elérkezett a lányok életében az, hogy ott állnak az első sorban egy Blue koncerten. A fiúk természetesen iszonyat helyesek, és mint elvárt tőlük, hozzák a formájukat. Beléptek a színpadra és köszöntötték a közönséget, majd kezdődhetett is az első szám, méghozzá rögtön egy pergős...a Bubblin. A közönség visongatva fogatta ezt a számot...a lányok is természetesen. Nagyon boldogok voltak, hogy kint vannak és látják őket. Gyorsan kezdett eltelni az idő és minden egyes átöltözésnél a fiúk egyre helyesebbek voltak…a lányok nagyon be voltak zsongva tőlük. A fiúk is igencsak kémlelik a csajokat a színpadról és nem egyszer akadt meg Lee szeme Andien és Duncan szeme Trishán…de persze ez nem túlságosan feltűnően. Nem nyilvánítottak ugyebár nagy jelentősséget hisz tudták ők is, hogy nem sok esély van arra, hogy bármikor is összefussanak velük, ezért néha egy kósza pillantást intéztek feléjük. Szegény fiúk a koncert végére igen csak elfáradtak és ez tisztán meg is látszott rajtuk, de viszont nagyon élvezték is, hogy ennyi ember jött el azért, hogy őket lássák élőben. Mikor már úgy volt, hogy vége a fergeteges koncertnek akkor a közönség őrjöngött, hogy jöjjenek vissza és énekeljenek még. Mivel meg akarták köszönni, hogy ennyien eljöttek ezért visszamentek és elénekelték a Too Close-t, majd miután ezzel is végeztek, fogták magukat és szépen lefáradtak a színpadról. A lányok szinte meg se tudtak szólalni annyira szálltak a fellegekben, örömükben. Majd feldobva de kicsit szomorúan elindultak kifelé a Wembleyből.

 -Hát ez valami hihetetlen jó volt.-kezdett el áradozni Trisha.

 -Az biztos. Egy kicsit sem csalódtam bennük.-mosolygott Andie.

 -Ezek élőben tényleg jobbak, mint a tv-ben meg a posztereken.-álmodozott Trisha.

 -Én most túlságosan is felpörögtem, hogy aludni tudjak.-mondta Andie.

 -Igen én is. Mennyünk be valahova igyunk meg valamit és beszéljük ki az eseményeket.-mosolygott Trisha.

 -Oké. Mennyünk.-egyezett bele Andie is.

Fogták magukat elindultak egy kis bár felé, ahol ilyenkor már alig volt valami nyüzsgés. Rendeltek maguknak üdítőt és elkezdték elemezni, hogy milyen volt a koncert, nah és milyenek voltak a fiúk. Fél óráig folyamatosan csak áradoztak róluk, majd egyszer csak váratlanul beléptek valakik az ajtón…

Míg a lányoknak majd kiesett a szemük a látványtól addig Kati sem unta magát halálra…

Lee egyre közelebb hajolt a lány szájához, amikor is megszólalt a mobilja és felugrott, hogy felvegye. Lee addig ült a kanapén és bambult maga elé.

 -Vajon ez egy jel akar lenni, hogy nem kéne rá hajtani.-gondolkodott magában Lee.

Mikor visszajött Kati látszódott rajta, hogy egy kicsit mérges…

 -Baj van?-kérdezte Lee.

 -Jah nem.-rázta a fejét a lány, miközben nagyon is meg volt a baj.

 -Asszem én most megyek, majd még találkozunk. Szia.-pattant fel Lee a kanapéról és amilyen gyorsan felpattant olyan gyorsan is tűnt el. Kati meg csak nézett a férfi után és kicsit idegesen és egy kicsit letörve de folytatta a dolgait. Amikor eszébe jutott, hogy mi is történt volna, ha barátnője nem telefonál, akkor szegény elég ideges lett. De tudta, hogy nem lehet köztük semmi, mert hát miért pont őt választaná, amikor Lee nem arról híres, hogy leragad egy csaj mellett. Így talán még örült is, hogy nem történt semmi. Ezzel kínozta szinte egész nap magát, amíg a kicsi aludt, miután felébredt ebből nem jutott eszébe a ma történt vagy inkább meg nem történt dolgok. Játszott Emilyvel majd már csak azt vette észre, hogy valaki megérkezett.

 -Kati! Megjöttem.-kiabál kimerülten Lucy.

 -Szia. Milyen volt a napod?-fogadja Kati az anyukát.

 -Köszi tűrhető, de eléggé elfáradtam.-ül le Lucy a kanapéra.

 -Kérsz valamit?-kérdezi udvariasan a lány.

 -Nem köszi. Minden rendben volt Emilyvel?-kérdezi aggódva Lucy.

 -Igen, semmi gond nem volt.-mosolyog a lány.

 -Oké akkor holnap várlak oké? Most meg mennyél.-mosolyog Lucy is.

 -Oké. Jóéjt. Szia.-indult el a lány hazafelé.

Kati szépen hazasétált majd mikor hazaért Nike már várta a lányt.

 -Szia! Nah hogy ment?-kérdezte Nike érdeklődve.

 -Tök jó volt csak rosszkor hívtál.-szomorodott el Kati.

 -Mert?-lepődött meg Nike.

 -Lee meg akart csókolni…épp mikor telóztál.-mondta Kati.

 -Júúúj.-kapott hirtelen a szája elé Nike. Ne harizz rám kérlek.-ölelte át barátnőjét.

 -Nem haragszom, csak olyan jól esett volna.-álmodozott Kati.

 -Ha tudtam volna akkor nem telózok!-hajtotta le fejét Nike.

 -Mondom, nem haragszom…szerintem ez jobb is lesz így!-kacsint barátnőjére Kati.

Ekkor megcsörrent Kati telefonja, aki egyből fel is vette…

 -Igen…tessék?!

 -Szia Kati! Lucy vagyok!-szólt bele az anyuka.

 -Szia. Miért hívtál?-kérdezte meglepve a lány.

 -Jah csak, hogy szóljak, hogy holnap mégsem kell jönnöd, mert itthon leszek.-mondta Lucy.

 -Oké! Köszi, hogy szóltál.-mosolyodott el a lány.

 -Nah akkor szép álmokat. Majd hívlak hogy mikor kell jönnöd!-mondta Lucy.

 -Köszi nektek is! Oké! Szija!-köszönt el a lány majd letette a telefont.

 -Ki volt az?-kérdezte kíváncsian Nike!

 -Lucy, hogy holnap nem kell mennem.-mondta Kati.

 -Akkor holnap elmehetünk a cuccainkért?-nézett kérdően Nike.

 -Igen, persze! Mikor akarsz menni?-kérdezte a lány.

 -Hát jó lenne minél korábban!-gondolkodott Nike.

 -Mennyünk a 9 órási vonattal…szerintem.-javasolta Kati.

 -Nah az szuper. Oké. Akkor reggel fél 8-kor kelünk…oké?-nézett Nike a lányra.

Kati egyetértően bólogatott, majd lefeküdtek aludni…felkészülve a másnapra…

Közben Trisháék már majd kitértek a hitükből, amikor meglátták azokat a személyeket, akikre egyáltalán nem számítottak ma már…

 -Anyám..-lepődött meg Trisha.

 -Mi van?-értetlenkedett Andie.

 -Né..né…nézz hátra.-dadogta a lány.

 -Ezek mit keresnek itt?-lepődőtt meg most már Andie is.

 -Nem tudom, de nincs ellenemre, hogy itt vannak.-mosolygott Trisha.

 -Hát nekem se. De mit gondolsz? Oda mennyünk autógrammot kérni, vagy üljünk és várjuk mi lesz?-kérdezte és közben le sem vette Andie a szemét a fiúkról.

 -Szerintem maradjunk, azt majd mielőtt mennek, letámadjuk őket, ha nem lesz semmi.-mosolygott megállás nélkül Trisha.

Míg a lányok társalogtak, addig a fiúk elfoglalták helyüket az egyik sarokban lévő asztalnál, majd rendeltek maguknak valami kis italt, majd körbe néztek mi a helyzet a bárban, ahova szinte minden Wembley-s koncert után betérnek. Ki is szúrták a lányokat…

 -Te Lee!-bökte meg Duncan barátját.

 -Mond!-nézett Lee a férfira.

 -Azok a csajok ott az asztalnál nem azok, akik ott voltak a koncertünkön?-nézte folyamatosan a lányokat.

Lee hátrafordult és szemügyre vette a két leányzót.

 -De igen ők azok.-mosolygott.

 -Nem kéne ide hívni őket?-szólt közbe Simon.

 -Én is ezen filózok.-gondolkodott Dunc.

Miközben a fiúk eldöntötték mi legyen addig Andieék kíváncsian lesték mi lesz.

 -Ezek ide néznek.-mondta Trisha és közben takarta a száját, hogy ne lássák, mit beszélnek.

 -Aha…látom.-mosolygott Andie.

 -Én most kapok szívszélütést…Duncan úgy tűnik erre tart.-nyíltak tágra Trisha szemei…